2018-as JAB kollekció

Csütörtökön a JAB bemutatótermében voltam, ahol a 2018. évi textilújdonságokat mutatták be.

A német JAB Anstoetz Magyarország bemutatóterme – azért nem szokványos módon…:) – egy budai villában berendezve várja az érdeklődőket. A villa minden helyisége a textilcég legújabb lakástextiljeivel és kárpitos bútoraival van tele, különböző enteriőrökbe rendezve. Minden textil, szőnyeg, bútor megfogható, kipróbálható, így nem csak a katalógusban látottak alapján lehet rendelni.

A német székhelyű JAB termékei jellemzően a minőségi, klasszikus eleganciát kedvelőknek készülnek, és nagy előnyük, hogy mivel lakástextillel foglalkoznak, bútoraikat sokkal szélesebb szövetválasztékkal, több ezer féle kárpittal kínálják. A bútorágazat a JAB bútor (JAB Furniture) alatt érhető el.

Az idei új kínálatban engem a szédületes színskálával (200 féle szín) rendelkező bársony-kollekció és a japán mintás tapéták fogtak meg leginkább. A MISAKI és HIBIKO névre hallgató kollekciók elég bevállalósak, de japán stílusú lakásokban igazán különleges összhatást lehetne velük elérni.

Most el is döntöttem, hogy a következő blogbejegyzésemet a japán stílusról írom. 🙂

https://www.jab.de/au/en/brand/jab-anstoetz-fabrics-wallpapers-misaki

https://www.jab.de/us/en/brand/carlucci-wallpapers-hibiko

JAB Josef Anstoetz KG Magyarországi Képviselet

www.jab.de